J. W. Cassandra:

A Fehér Király birodalma a csata után

A Fehér Király birodalma a csata után című mese a Mesemanó meséi című meséskönyvembe tartozik. A könyvön belül egy kisebb összefüggő mesefüzér található: három mesét írtam a két királyról és birodalmukról, ezeket itt egymás után fogom megosztani. A mostani mese a kisebb összefüggő mesefüzér második része.

Mint mindjárt meglátjátok, Mesemanó visszatért a dimbes-dombos vidéken álló házikóhoz. A zsivaj elül, és a mese kezdetét veszi: a jóságos Fehér Király birodalmát beteríti a gonosz fekete fellege, és még a királyné, meg családja más tagjai is áldozatul esnek a felhőnek. Ekkor a Fehér Király elindul az Óperenciás-tenger partjára, hogy tündérei segítségét kérje. Azt, hogy hogyan érti meg a tündérek nyelvét, milyen tündérbűbájjal, ráolvasással, mondókával és egyéb tündérfortéllyal sikerül legyőznie végül a fekete felleget, a mesében fogjátok látni. Amint azt is, hogy milyen terveket kovácsoltak a Fekete Birodalom lakóinak megmentésére a király fiai és menyei. Ez azonban majd a kis mesefüzér harmadik története lesz.

Mesemanó hamarosan visszatért a dimbes-dombos vidéken álló házikóhoz. Már messziről hallatszott az apróbb és nagyobb gyerekek zsivaja. Amint megpillantották a kismanót, a lárma fülsiketítővé erősödött: mind köré sereglettek, és mindegyikük a manócska tarisznyáját akarta magának. Mesemanó leintette őket, majd ahogy elcsendesedett a lárma, a második mesét is elővarázsolta a mesetarisznyából, mégpedig a Fehér Király birodalmáról szóló mesét. Hallgassátok meg ti is, gyerekek!

Az emlékezetes csata után a Fekete Király átváltozott ugyan jóságossá, vagy legalábbis olyan uralkodóvá, aki nem akart már a gonosz erejével elnyomni senkit, de a fekete felhő, amely országa fölött elterült, a harc közben elkeveredett a jóság fehér felhőjével. Így ez a furcsa, se nem jó, se nem rossz felhő terített be mindent a Fekete és a Fehér Király birodalma fölött egyaránt, és beférkőzött a birodalom lakóinak szívébe. A jóságos emberekbe beköltözött az irigység, a rosszakarat, a gonoszság egyik fajtája; a gonoszakba meg beköltözött a segítőkészség, a belátás, a türelem és szeretet bizonyos mértékig. Így mindkét birodalom lakói egyformán békétlenkedtek, irigykedtek, borsot törtek egymás orra alá; majd kibékültek, megbocsátottak és szerették egymást. Ez így váltakozott egymással, senki nem volt kivétel alóla, csak a Fehér Király és jóságos tündérei.

Gondolt egyet egyszer a Fehér Király, amikor már nem győzött tovább igazságot tenni különböző peres ügyekben, bajkeverőkön ítéletet mondani, meg saját családjában a békétlenkedést csitítani, mert még felesége és lányai is áldozatai lettek a fekete felhőnek; kapta magát, elindult a határait vigyázó jóságos tündérekhez.

Ment, ment, nem is nézte, merre tart, vándorbotjára támaszkodott; ha elfáradt, pihent egy keveset. Csak legidősebb fia tudta, hová indult, őt fertőzte meg legkevésbé a fekete felhő, őrá bízta az uralkodást visszatértéig. Legidősebb fia mindent meg is tett azért, hogy mire apja hazatér, az uralkodásban hiba ne legyen.

No, ment az öreg Fehér Király birodalma határai felé, mert tudta, hogy arra valahol megleli tündéreit is. Hosszú vándorlás után el is ért az Óperenciás-tengerhez, amelynél tovább nem terjedt az ő birodalma határa. Ott a tenger partján ült egyik jóságos tündére.

- Mi járatban vagy itt, Fehér Király? – kérdezte a tündér.

- Tanácsot kérni jöttem, ha összehívnád társaidat, igen megköszönném – felelte az öreg király.

- Miért nem hívtál össze minket a tanácstermedbe, ahogy szoktad?

- Hagyd el, tündér, tanácstermem falán több a hallgatózó fül, mint ahány vízcsepp van ebben a tengerben! – legyintett elcsigázva szegény gondterhelt uralkodó, és leült egy homokbuckára.

- Én összehívom ide a tündértanácsot – szólt a tündér -, de nem biztos, hogy itt jó helyen kéred a véleményét!

- Talán együtt ki tudtok találni valamit, hogy megvédjük titkunkat! – sóhajtott a király.

A tündér tündérnyelven kiáltott egyet, ezt földi halandó nem hallhatta, csakis ha a jóságos tündérek lehetővé tették, és a hívásra összes társa odasereglett egy szempillantás alatt.

A bánatosan üldögélő király láttán gyorsan tanácskoztak tündérnyelvükön, majd a legidősebbik így szólt:

- Felséges királyom, állj abba a körbe, amit most alkotunk! Így egyetlen szó el nem hagyja ezt a helyet, mert ha mégis elhagyná, csak tündérnyelven hagyhatná el azt. Azt pedig semmiféle földi halandó meg nem érti.

- De én nem tudom a ti nyelveteket!

- Nem baj, a ti nyelveteken fogunk szólni, csak aki mégis hallgatózna, annak fog tündérnyelven hangozni minden.

Így aztán a Fehér Király a tündérkör közepébe állt, és elkezdte előadni baját, amikor a legidősebb, a rangidős tündér már le is intette:

- Hagyd el, látjuk, mi szél hozott a tündértanácsot ilyen szokatlan helyen összehívni. Bajodra a következő az egyetlen orvosság: egymagad vagy az egész birodalomban, akit a jóság fehér felhője vesz körül. Ezért növeld ezt a felhőt, és engedd, hogy fehérsége és ereje mindent beterítsen ahhoz hasonlóan, ahogy a napsugarak sütnek mindenhová! Akkor a Fekete Király birodalmából idejutott gonoszság átváltozik jósággá, és birodalmad újra a régi lesz. Egyetlen szövetségesed a legidősebb fiad, és persze mi. A fehér felhő terjesztését tündérmódra kell előidézned. Mondd a következő mondókát háromszor egymás után, és a feketeség mindenütt átváltozik fehér felhővé:

Fehér felhő, sokasodj, fehér felhő, iramodj,
Terjedj el kívül-bévül, jóság legyen alakod,
Győzd le a fekete felhőt; birodalmam, sokasodj!

Először a palotában mondd el hangosan, aztán a fővárosban, majd azon kívül. Mi majd segítünk, hogy ne tudjanak a fekete felhők elbújni sehol.

A tündértanács véget ért, a jóságos tündérek hazaröpítették a Fehér Királyt, aki a palota tanácstermében hangosan elmondta a tündérmondókát:

"Fehér felhő, sokasodj, fehér felhő, iramodj,
Terjedj el kívül-bévül, jóság legyen alakod,
Győzd le a fekete felhőt; birodalmam, sokasodj!"

Amint ezt elmondta a tanácsteremben, hát, lássatok csodát! a jóság fehér felhője bevont mindent és mindenkit a palotában, így újra eluralkodott benne a jóság.

Akkor a Fehér Király fővárosa legszebb terén megint elmondta a tündérmondókát:

"Fehér felhő, sokasodj, fehér felhő, iramodj,
Terjedj el kívül-bévül, jóság legyen alakod,
Győzd le a fekete felhőt; birodalmam, sokasodj!"

Ekkor a fehér felhő az egész fővárost bevonta, egyetlen pici kis rés sem maradt sehol.

Végül a király a városon kívülre ment, ott is elmondta a tündérmondókát, és szavai nyomán az egész birodalmat megint a fehér felhő vonta be.

Lett is nagy ünneplés szerte a birodalomban! Mindenki észrevette magán a változást, és örült, hogy megszabadult a gonosz fekete felhőjének darabkáitól. Csak egyetlen szomorúság vetett árnyat e nagy vígságra: a Fehér Király és fiai sajnálták menyeivel a lányokat, akik a Fekete Király fiaihoz mentek feleségül, mert ők még népükkel egyetemben ilyen fekete felhő okozta gonoszságokkal küzdöttek.

El is határozták, hogy segítenek rajtuk.

- Az, hogy hogyan segített a Fehér Király három fia és három menye a Fekete Király birodalmán, már a varázslatos mesetarisznya újabb meséje lesz, de most itt az ideje, hogy ez a mese visszatérjen a tarisznyába! – rikkantotta vígan Mesemanó, és a Fehér Király meséje visszavonult a mesetarisznyába…

Ha jók lesztek, hamarosan vendégetek lesz Mesemanó, és megismerhetitek a folytatást!

2006 januárja, J. W. Cassandra

Minden jog fenntartva. ©