J. W. Cassandra:
A Fehér Király meg a Fekete Király csatája
A Fehér Király meg a Fekete Király csatája című mese a Mesemanó meséi című meséskönyvembe tartozik. A könyvön belül egy kisebb összefüggő mesefüzér található: három mesét írtam a két királyról és birodalmukról, ezeket itt egymás után fogom megosztani. A mostani mese a kisebb összefüggő mesefüzér első része.
A Fekete Király irigysége az oka, hogy háború tör ki a két leghatalmasabb király között: a Fekete Király megtámadja a békében uralkodó Fehér Királyt, mert gonosz szíve megirigyli annak boldogságát. Csatarendbe állítja ellene sárkányait, gonosz varázslóit, boszorkányait, hogy letarolja a másik uralkodó birodalmát. Ám a Fehér Király tündérei, akik a birodalmat őrzik, résen vannak, és idejekorán figyelmeztetik a Fehér Birodalom uralkodóját a veszélyre. Tanácsaikkal segítik abban, hogyan viseljen hadat a gonosz ellen, és maguk is küzdelembe bocsátkoznak a gonosz sereg ellen. Hogyan ütköznek meg a mágikus fellegek, és hogyan győz végül a Fehér Király tündérei segítségével? Megtudhatod, ha elolvasod a mesét! S mivel minden jó, ha jó a vége, a két birodalom a két uralkodó gyermekei házassága révén egyesül, hogy a gonosz többé ne garázdálkodhasson a területükön sehol. Addig azonban hosszú út vezet, erről fog szólni a második és a harmadik mese, amelyeket rövidesen szintén közzéteszek.
Mesemanó dimbes-dombos vidéken szedte pipaszárlábát, s addig ment-mendegélt, hol lassan, hol gyorsabban, amíg egy házikóhoz nem ért. Már messziről hallatszott az apróbb és nagyobb gyerekek zsivaja. Amint megpillantották a kismanót, a lárma fülsiketítővé erősödött: mind köré sereglettek, és mindegyikük a manócska tarisznyáját akarta magának. A huzakodás közben kioldozódott a mesetarisznya szája, és a Fehér Király birodalmáról szóló mese kerekedett ki belőle. Hallgassátok meg ti is, gyerekek!
Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren is, volt egyszer egy király, akinek a birodalma csupa jóságos emberből állt, és maga a király is jóságos uralkodó volt. Ennek a királynak a birodalmát tiszta fehér sugárzás vonta be véges-végig, és azt jövendölték a birodalmat őrző jóságos tündérek, hogy mindaddig ilyen is marad, ameddig a Fehér Király – mert a fehér sugárzásról így nevezték el – háborúba nem bocsátkozik.
A Fehér Király nem akart háborúzni, feleségével, a királynéval boldogan élt palotájukban a birodalom fővárosában, körülöttük futkároztak gyermekeik: három aranyhajú királyfi és három aranyhajú királylány.
Elégedetten kormányozta országát a Fehér Király, a népe is meg volt elégedve országlásával.
Telt-múlt az idő. A Fehér Király birodalmától távol, de az Óperenciás-tengeren innen volt egy másik ország, azt a Fekete Király uralta. De nem volt abban köszönet! A Fekete Király alattvalóinak szíve gonosz volt, akárcsak az uralkodóé, és gonosz tündérek vigyázták a Fekete Birodalom határait. Elvetemült boszorkányok, sárkányok, galád varázslók éltek a Fekete Király birodalmában, akik az alattvalókat már mind átváltoztatták gonosszá, ezért új prédára fájt a foguk.
Hírét vette egyszer a Fekete Király a Fehér Király nagy-nagy boldogságának, és irigysége nem ismert határokat. – No – gondolta -, majd én elintézem!
Elkezdett készülni három gonosz fiával és három gonosz lányával a háborúra a Fehér Király birodalma ellen. Fölkészültek a seregek, a varázslók, a boszorkák, a gonosz tündérek, és a fekete, gonosz felhő, amely a Fekete Király birodalmát bevonta, a Fehér Király birodalma felé kezdett húzódni. Megindult a Fekete Király serege a Fehér Király birodalma ellen, mint a fekete förgeteg: útjukba senki nem állhatott; mint az áradat, mindent elsöpörtek.
Amint átkeltek az Óperenciás-tengeren, egyenesen a Fehér Király birodalma felé zúdultak. Csakhogy a fekete felhőt időben észrevették a Fehér Király jóságos tündérei, fölkészítették a Fehér Királyt az ellenség jövetelére, és a következőt tanácsolták:
- Hallgass ránk, Fehér Király, a varázslók, boszorkányok ellen majd mi küzdünk, de a sárkányok ellen küldd ki legerősebb és legbátrabb vitézeidet táltos lovaikon! Ne várd meg, míg az ellenség bekerít: indulj meg seregeddel ellenük, oszd föl katonáid: legyen egy erős kis csapat, amelyik becserkészi az ellenséget, ahogy a vadat szokás, aztán mozduljon a fő sereg oldalán a két kisebb, és előbb az ütközzön a Fekete Királlyal. Így serege már gyengébb lesz, mire magad vezényled ellene hadaid legjavát. Ne félj semmit, mi majd segítünk!
Így is történt: a gondterhelt Fehér Király legbátrabb vitézeit, köztük három aranyhajú fiát küldte a sárkányok ellen; három részre osztotta hadait, a középsővel hátra maradt, egy földerítő kisebb csapat jelentése után megindította a Fekete Király egységes serege ellen a két szárnyát. Azok összecsaptak a Fekete Király katonáival: zúgott a csatamező a kiáltásoktól, csengett a kardok összecsapásától, de mindezt túlharsogta a gonosz varázslók, tündérek, boszorkák összecsapásának zaja a jóságos tündérekkel.
Azt gondolná az ember, hogy a jóságos tündérek ennyi gonosszal nem bírhattak, pedig igencsak bírtak: bizony győzték azokat átváltoztatni a jóság irányába. Így gyengült a Fekete Király katonáinak és sárkányainak ereje is. Hanyatlott a Fekete Király: gonoszsága fogyatkozott, helyét a jóság foglalta el.
Mire a Nap leszállt a csatamező fölött, a gonoszság fekete felhője szertefoszlott a jóság fehér felhőjétől, a Fekete Király vert hadai futvást futottak vissza az Óperenciás-tenger felé, a sebesültek hörögve hevertek széjjel a mezőn.
A Fekete Király békekövetet küldött a Fehér Királyhoz: hagyják abba a háborút, győzött, átadja magát neki fiastól, seregestől kénye-kedvére.
A Fehér Király tanácsot ült a jóságos tündérekkel. Azok a következőt tanácsolták neki:
- Fogadd el a békekövetet, de győzelmed biztosítékául adja a Fekete Király a te három fiadhoz három leányát, te pedig add feleségül három lányodat az ő három fiához. Ezzel biztos lehetsz afelől, hogy nem támad többé seregével ellened. De ne feledd: e naptól fogva uralkodásod gondokkal telivé változik, ahogy valamikor már megmondtuk neked!
A Fehér Király elfogadta a Fekete Király békejobbját, és hetedhét országra szóló hatos lakodalmat tartottak: a három Fekete Királyfi elvette feleségül a három szépséges Fehér Királylányt, a három Fekete Királylány meg hozzáment a három Fehér Királyfihoz. A lakodalom után a három-három pár hatfelé költözött lakni: a három Fekete Királyfi megosztva vette át később a Fekete Király birodalmának uralmát, a Fehér Királyét meg a legidősebb Fehér Királyfi.
A Fehér Király uralmának gondját-baját pedig majd egy másik mesében mesélem el, most még a legbátrabb vitéznek is pihennie kell…
Mesemanó ezzel visszaterelte a csata meséjét a tarisznyába, és miután megígérte, hogy visszatér a második mesével is majd egy szép napon, azzal tovatűnt. Holnap legyen a ti vendégetek!
2006 január, J. W. Cassandra
Minden jog fenntartva. ©