J. W. Cassandra:
A könyv
"A könyv" című novella az "Ismeretlen ösvény" című antológiám figyelemre méltó írása. A történet misztikus és a fantáziám alkotása: szellemalakok keretezik, helyenként tovább is viszik a történet folyását. A történet a fizikai síkon két különböző időpontban játszódik, ezt még a szellemi sík is átszövi a sorompó mellett álló két szellemalak révén. A sztori ugyanakkor elvont is, mert olyan könyv körül forog, amely a mindenséget foglalja magába. Ugyanakkor olyan témákat is érint, mint a sci-fi könyvek, a robotok, a zodiákus jegyek, ver-sek. Mégis a lezárás teszi a novellát okkulttá: a Hold maga vonzza a misztériumok útjára az írót és olvasót egyaránt.
Azoknak ajánlom, akik szeretik az elvont, misztikus történeteket! Kellemes olvasgatást kívánok!
Két tejfehér, ködruhába burkolózó alak áll a sorompónál és néz lefelé. Az egyik ködfátyla lebben, amire a másik ködpalástja kissé föltárul, majd visszahull az alakra. Beszélgetésük foszlányai ködruhájuk lebbenéseiként láthatók – már ha van bárki szemtanú. Ám valójában a két szellem – mert azok – magányos útra vállalkozott, senki sem látja, senki sem hallja őket.
-.-
A szoba, ahol egy fiú ül, telis-teli van könyvekkel: faltól falig, padlótól mennyezetig mindenütt polcok borítják a falakat, a polcok pedig könyvek alatt roskadoznak. Nem a saját szobájában ül, hanem a családi "kriptában", ahogy a könyvtárszobát tréfásan szokta emlegetni magában. És ahogy a vaskos, színes köteteken járatja tekintetét, eltűnődik: vajon hogy bír a nővére ennyiféle, ilyen sok könyvet elolvasni? Ráadásul nemcsak elolvassa őket, hanem észben tartja az írókat, költőket, a történetüket, még idéz is a műveikből, és el sem rontja…Nem úgy, mint ő… Igaz, elolvassa ő is, ami érdekli, de korántsem veti bele magát a könyvek világába ilyen mélységesen.
- Á, szóval itt vagy! – viharzik be a dauerolt hosszú, sűrű hajzuhatag, a farmer, a piros kockás ing, és benne a nővére. – Már kerestelek! Szuper ötletem támadt!
- Hova menjünk? – tápászkodik némileg zsibbadt lábbal, de rejtegeti, mert túlságosan is büszke, azon felül szeretné a nővére elismerését kivívni.
- Játsszunk a nun-cha-kuddal! Az annyira érdekes!
- Nem, az veszélyes! Életveszélyes is lehet - ingatja a fejét az öcs.
- De a múltkor is olyan jót játszottam vele! Te meg rémülten, elsápadva lapultál a falhoz, emlékszem! Pedig megnyugtattalak, hogy nem kell félned! És így is volt!
- Nem, én tudok egy sokkal jobbat ennél! – és a könyvtárszoba polcaira mutat. – Látod ezt a rengeteg könyvet? Én nem olvastam el közülük olyan sokat, mint te, de itt ez a sci-fi a robotok világáról, és az jutott eszembe, hogy te is tudnál ilyet írni! Még ennél jobbat is! Tudom, hogy elolvastad végre a regényt!
- Igen, elolvastam, de ez őrült ötlet. Én nem tudok ilyet írni, csak olyat, amilyen tőlem telik. Nem is jutott eszembe ilyesmi – pislog a hajrengeteg alatt a lány.
- De írsz verseket, novellákat, meg fordítasz is, és tele vagy ötletekkel! És van valami, amit csak te tudsz, senki más. Biztos vagyok benne! Írd meg azt! Az lenne igazán érdekes, nem ez a rengeteg könyv. Biztos vagyok benne!
- Á, marhaság! – legyint a lány.
- Nem az! Írd meg azt a könyvet! Az lesz az igazi könyvek könyve!
- Ugyan! A könyvek könyve a Biblia! Mintha nem tudnád! – legyint a nővére.
- Szerintem nem olyat kéne írnod. Hiszen az már létezik. Azt írd meg, amit egyedül te tudsz! És amiben te magad is benne vagy. Írd meg azt a könyvet, amiben a legfontosabb van! Ha valaki, te meg tudod írni!
- Ugyan, senki nem képes olyan könyvet megírni! – és már csak a becsapódó ajtónak leheli kimerülten, mégis konokul: - De igen, te meg tudod írni azt a könyvet! Ha valaki, te meg tudod írni…
-.-
A sorompónál meglibben egy ködfátyol, majd egy ködpalást fonódik köré lágyan. Azután minden visszatér eredeti állapotába, a két alak pedig tovább szemléli az eseményeket.
-.-
Úgy egy hét telhetett el, a könyvtárszoba vagy "kripta" kényelmes foteljében ül a lány, az asztal fölé görnyed, sebesen szántja tolla a papírt.
Nyílik az ajtó, a fiú benéz, szólítja – néma csönd a válasz. A toll sercegése hallatszik egyedül.
Órák múlva újra benyit. Ekkor már csak olvas a lány, ő pedig besomfordál, készen arra, hogy minden pillanatban visszavonuljon. Ezt a szokást még egészen kicsi korában sajátította el, ahogy a nesztelen mozgást is. És mindig hasznára is vált.
De most sugárzó mosoly fogadja, a nővére szemében zöld szikrák kacagnak táncolva, kezében lobog a papír, és máris olvassa neki a legújabb verset. Valami tévedő istenről és engedelmes Krisztusról. Hosszú. Mindegy, kivárja.
- Na, hogy tetszik?
- Hmm. Ahhoz képest, hogy milyen hosszú, nem rossz!
Már röpül is felé a jutalom: egy vaskos könyv, hogy fejbe vágja. Kecsesen elhajlik és nevet:
- Tényleg jó lett a vers! Tetszik is. Képzeld el, mi volna, ha mégis megírnád azt a könyvet! Írd meg!
- Á, marhaság! Ezt a verset se volt egyszerű megírni! Huszonnégy versszakos lett. Ez éppen a zodiákus duplája. Milyen fura: a földi zodiákus tizenkét jegye, az égi – mert bizonyára kell lennie annak is, úgy logikus – zodiákus tizenkét jegye. És akkor gondold hozzá a tizenkét apostolt is… Bár a zodiákusok és az apostolok, a jó hír hozói nem igazán feleltethetők meg egymásnak… Nem is tudom… Te mit gondolsz?
- Azt, hogy neked mindig olyan fantasztikus hasonlataid, ötleteid – elképesztő ötleteid vannak! Amilyen másnak eszébe se jut. Ezért is gondolom, hogy meg kéne írnod azt a könyvet. Ami a könyvek könyve, amiben minden benne van, amiben te magad is benne vagy. Senki más nem képes azt a könyvet megírni, egyedül csak te! Írd meg azt a könyvet! Írd meg a könyvek könyvét, és én elolvasom…
- Persze, aztán az se fog tetszeni, csak a kedvemért azt fogod hazudni…
- Nem, te megírod, én meg elmegyek a könyvvel, hogy elolvassam. Leülök magányosan a folyópartra, vagy kiülök egy hegy tetejére, és olvasom. Aztán majd beszélgetünk róla…
-.-
A ködfátyol és a ködpalást ködkönnyeket ont, a két alak nem nézi, mi történik, hiszen tudják: ez az élet is véges, és bizony véget is ért. Az egyik testvér ténylegesen mondott búcsút az árnyékvilágnak, a másik árnyékává lett önmagának. A két ködruhás alak távolabb tekint.
-.-
Kisgyerekek és mesék; versek, novellák, drámák, verseskötetek: menekülés a valóság elől. Gyász. Könnyek. Hiány. Betegség. Hiány. Könnyek. Könyvek: Mnémoszüné, az Emlékezet megszűnése. Majd visszatérése. Regény. Regénykezdemények. Novelláskötetek. Meséskö-tetek. Drámakötetek. Internet. Szociális háló. Képek, videók, folyam.
A másik féltekén születés. Keresés. Apa. Anya. Testvérek. Keresés. Hiány. Kósza emlék-foszlányok. Kószálások. Játék. Kamaszkor. Szerelem. Barátok. Internet. Szociális háló.
A nagy pókhálón pedig fönnakad az árny és a kereső. Találkozás. Megosztások, beszélgetések, kérdések. Kérdések. Kérdések.
-.-
A ködfátyol elsápad, alig látszik. A ködpalást szóródik, valahogy nem áll össze. Azután a két alak lendít az idő kerekén, a fátyol leng, a palást ismét összeáll.
-.-
A regények közül megjelenik nyomtatásban az egyetlen, ami elkészül. Nyolc nap alatt jön létre, de öt évbe telik, mire az árny el meri hinni, hogy egyáltalán érdekelhet valakit. Kiadás. Becsapás. Értetlenség. Regénykezdemények. Befejezetlenség. Hiány.
A kereső vár. Reménykedik. Biztat. Olvas. Olvassa, amit az árny közzétesz.
Üzenet:
"Emlékszel-e, hogy egyszer régen azt mondtad: írjam meg a könyvek könyvét? Mi van akkor, ha a regény az, amit írtam és kiadtam? Vagy ha az csak egy a sok közül, amikből a könyvek könyve áll? Azt mondtad: írjam meg, te pedig el akarod olvasni. Emlékszel?"
Válasz:
"Emlékszem. Igen, ezt mondtam, mert ha valaki, te meg tudod írni a könyvek könyvét. És azt mondtam, hogy akkor elmegyek a folyópartra, leülök és elolvasom. Vagy egy hegytetőre ülök ki vele."
És a két fél összeállt: a könyvek könyve készül, az pedig, akinek szól, várja…
-.-
- Így van ez az idők végeztéig – súgja a ködfátyol, s a ködpalást tudást és ihletet szitál a sorompó mellől az árnyra, hogy a könyvek könyve végre napvilágot lásson. A ködfátyol pedig a fájdalmakra terít jótékony feledést: ne zavarják se az alkotót, se a befogadót. Mert a könyvek könyve csak akkor teljes, ha megírják, majd elolvassák. S azután megvitatják ők ketten.
Az égbolton pedig teljességben ragyog föl a Hold, két kézzel hinti szerteszét ezüstporát, hogy a holdsugárösvény a misztériumok útjára vonzza az írót és az olvasót.
Az ezüst holdsugárösvényen pedig immáron dereng a Könyvek Könyve.
2023. 10. 03., J. W. Cassandra
Minden jog fenntartva. ©