J. W. Cassandra:

A lélek rianása

"A lélek rianása" az egyik utoljára írt versem. Még nem raktam kötetbe, az illusztráción is látható kép ihlette. Ha jól figyelsz, talán a jégen kuporgó lelket is megláthatod.

A vers szimbólumokkal teli, allegorikus mű. A lélek rianása a tó vagy folyó jegének rianására emlékeztet, de míg a jég azután a körforgás része marad, a lélek, ha rian, azaz hasad, soha többé nem lehet ép. A lélekdal a jégen az Észak-csillag: maga a misztérium, amely a lélek gyógyírja lehet. A lírai én megszólítja az olvasót, ezáltal teszi személyessé az absztrakt képet. És ezáltal vádolja mulasztással is: "Hagytad rianni, s most elhagy."

A téli táj, amelyet az "úszó jég" ír le tömören, ezt a mulasztást festi alá: kietlen, hideg, reménytelen környezete a kitaszítottságot hangsúlyozza. Ami reményt adhatna, késik: a virágfodros tavasz még sehol sem tűnik fel, hiányát a parti fények is hangsúlyozzák: csillagtolvajok.

Elvont verseket szerető olvasóknak ajánlom!

Fogságba esett a tél:
Úszó jégen a fény alél.
Késik tavasz híradása –
Zúg csak lélek rianása.

Úszik folyamon a jég
Virágfodros tavasz elé.
Kísérik parti fények,
Csillagtolvajok – kiégnek.

Úszó jégen vacog a lélek,
Érted zokog, dalolja fényed –
Nem jő tavasz, csak jég rian –
Lélekdal jégen Észak-csillag.

Úszik jégtáblán a lélek –
Égnek sóvár parti fények.
Hagytad rianni, s most elhagy:
Zokogása Észak-csillagig hat!

Talán ez reményt ad,
Amidőn oldoztatsz!

2026. 01. 18., J. W. Cassandra

Minden jog fenntartva. ©