hu



J. W. Cassandra:

A lepleket számolják, ugye?



Fotó: Quin Benson, Pixabay.
Fotó: Quin Benson, Pixabay.


"A lepleket számolják, ugye?" A novella vagy esszé rövid, még 2020-ban írtam. A Hórusz szeme illusztráció szimbóluma annak, amire a bűnösök számíthatnak. A történet a bűnelkövetést és az azt követő felelősség-elhárítást járja körül.  Egyfajta "Bűn és bűnhődés", Dosztojevszkij után szbadon. A felelősségre vonás lehetősége a bűnösökre nézve fenyegető és rémisztő, az áldozatokra nézve viszont reményt keltő és megnyugtató: van igazságszolgáltatás, a legfelsőbb értelemben is. A novella szimbólumokkal telített, mint az Orca, a mindent látó szem, a lepel, a maszkabál... Mindegyik a felelősségre vonás kérdésköréhez tesz hozzá más-más, további jelentésárnyalatot. Az angol változatban a 'lepel' szót a 'shroud' szóval fordítottam szándékosan: halotti leplet is jelent. A novella vagy esszé "A Létforgatag maszkabálja" című antológiám méltó darabja. 

Remélem, ez a rövid írás elgondolkodtat mindenkit, aki elolvassa!





Azt mondják, minden a leplekkel kezdődik. És minden a leplekkel végződik. S ha már a kezdet és a vég fémjelzői a leplek, akkor e két végpont között is mindaz, ami létezik, keletkezik, megnyilvánul, mozgásba lendül, időbe vetül; szubjektummá, objektummá, cselekvővé, valamely cselekedetek elszenvedőjévé, vagy bármi egyébbé válik, a leplek takarásában, áldásos vagy áldatlan oltalmában lesz azzá, vagy válik végrehajtójává. S mindehhez álarcot ölt. Mert a kísértetek maszkabáljára érkezett, ahol úgy cserél leplet, álarcot, ahogy zsebkendőt szokás…


S hangzatos szólamok mögé bújik, szimbólumok és címkék jelzik mindazt, ami ő maga, s mindazt, amit tesz. Ilyen, talán az egyik legjellemzőbb szimbólum a "sub rosa", ami annyit tesz: "a rózsa alatt", s a szerzetesek titokban, kezdetben a kerek ablakon díszlő rózsa, később a rozetta, azaz rózsaablak alatt suttogva adták egymásnak tovább titkaikat. S már a középkorban sem maradt titok, ami "sub rosa" elsuttogott volt…


Manapság pedig még kevésbé, hisz a látszatát is kerülik, hogy bármit is tennének…Pedig serényen művelik gaztetteiket, s még serényebben bújnak meg álorcáik, lepleik mögött.


Érdekes ez a lepel, mint olyan: hamis biztonságérzetet kelt, illúzióba ringat: a felelősséget sosem kell vállalni semmiért. Az álarc tökéletesen elbújtat, a lepel leplez, a bűnöző vagy bűnös mögöttük bármit büntetlenül megtehet.


S azután lehull a lepel: először apró, furcsa gondolat-töviske mered az éj legvaskosabb sötétjében az ember elméjébe. Ám bármilyen apró, befúródik, befészkel, majd ösztökél, döfköd:


- És ha mégis van számonkérés?


Majd elsöpri a dölyf:


- Á, semmiképp!


Ám a tövis már befúródott és végzi dolgát. Egyre mélyebbre fúródik, semmi nem szedi ki, minden mozdulat egyre mélyebbre nyomja. S akkor már gyulladt is a környéke, lázas gondolatok örvénye sodorja az embert elméje vad vágtájában.


- Mi van akkor, ha mégis eljön a számonkérés? Ha lehull a lepel? Senki nem jött vissza, ki eltávozott, senki nem mondja el, s a halott nem énekel…


- Mi van, ha mégis eljön a számonkérés? – A gondolat bűzhödt iszapot kavar föl újra és újra az elme talaján.


S az ember immár mérgezett: nem szabadulhat, mert mindhiába minden, ha végleg menni kell, s ott vár az Orca, a kendőzetlen… S néz a Szem. Velődig hatol, hogy tudod: lát! Mindent. S tudod: bűnös vagy… Nem segít ima. Nem segít adakozás. Nem segít alamizsna, mit a koldusnak vetsz, s tudván tudod: elissza.


Nem segít, ha nem gondolsz rá. Akkor tér vissza csak igazán, s akkor nyílik meg a mélység, mi leránt. Loptál. Csaltál. Hazudtál. Öltél. Kevély voltál. Gyilkos vagy. Akkor is, ha csupán elgondoltad… Gyáva vagy. Garázdálkodtál. Mindent és mindenkit eltapostál. Viszályt szítottál szándékosan. Vétkeztél. S ha mindezeket elküldöd magadtól, lerázod, ugrálsz, táncolsz, énekelsz magadban, olybá tűnik csupán, mint a gyilkos, ki a kezére tapadt vért egyre sikálja. Már nem látszik semmi, csak ő látja. Már kiserkent saját vére, ám ő még az áldozatét sikálja. Már keze sincs, de a vért még mindig rátapadni látja…


S amikor a végponton lehull álarc, lehull lepel, kendőzetlen bűneivel szembesül. Ahány bűn, annyi lepel… S a hegynyi lepelhalmon holtra váltan dermed a bűnös, és tudja: a lepleket számolják…


A lepleket mindig, minden végponton számolják. Sosincs kivétel. A lepleket számolják…


Vannak, kik elszenvedik e tortúrát. A leplek mögé bújt bűnösöktől a jogtiprást. A vagyonelkobzást. A szabadságtól való megfosztást. A döntési jog elragadását. A totális eltaposást. Az ártatlan legyilkolását.


Bennük égő remény a kérdés: - A lepleket számolják, ugye?


A bűnösökben élő rettegés a kérdés: - A lepleket számolják?


Igen, a lepleket mindig, minden végponton számolják. Sosincs kivétel. A lepleket számolják…




2020. 11. 02., J. W. Cassandra





Minden jog fenntartva. ©


j--w--cassandra.hu> novellák>a létforgatag maszkabálja>a lepleket számolják ugye> j--w--cassandra.hu> short stories>valiant dreams story book>parallel worlds>