J. W. Cassandra:

Ahol találkozik tenger és ég

Az "Ahol találkozik tenger és ég" című versem az első, Öntudatra ébredt Örökkévalóság című kötetem Csillagok Könyve ciklusának nyolcadik verse. A vers kozmikus képpel festi meg azt a pontot, ahol a tenger és az ég egymásba olvad. De ez az egymásba olvadás kataklizmák sorát jelenti: villám hasít a vízbe, annak fénye tárja fel a csillagok ívét. A csillagfény szinte lángol, az orkán tépi szét, s a lírai én számára nyit félelmetes ösvényt, amelyen haladva világok határát lépi át. Ugyanitt ölel a tenger égi világokat, és ezen  a ponton a szív meghasad, hogy ezáltal létrejöhessen az Ember.

Ez az Ember kimondatlanul is egy jobb kor hírnöke, magasabb rendű lény, mint az őt megelőző emberiség. Az előző vers, a "Fényben rejtekezve" bölcs teljességéből érkezik ez az Ember, aki eddig a fényben rejtekezett.

Föltárul már az ég, belereszket a lég,
Földön fénylő csillagfény ring tenger vizén.
Tenger vize csillan, égen csillag villan,
Látóhatár szélén a peremen csillan
E pont, hol tengervízbe hasít a villám,
Cikázó fényével csillagívet föltár.
Így száguld át kárpitján meghasadt égnek,
Tengernek vizében hullt csillagok égnek.

Lángol a csillagfény a tengernek habján,
Süvölt a szélvihar, tépi már az orkán.
Szétkerget víz tükrén, hullámán csillagfényt,
Égbe nyit lábadnak félelmetes ösvényt.
Lépésed ringatja tengerszínű hullám,
Utad világítja föllobbanó villám.
Hasadó egeknek lezúdul a vére,
Csillagfény-özön hull tengernek vizére.
Így lépsz át fényeken világhatárokat,
Így ölelhet tenger égi világokat.
Látóhatár szélén így fut össze az ég,
Ölelve magába tengernek lágy vizét.
Ez a pont, hol tenger találkozik éggel,
Így hasad meg a szív, s jön létre: az Ember.

2011. 01. 15., J. W. Cassandra

Minden jog fenntartva. ©