hu



J. W. Cassandra:

Az Igazak elhívása



Fotó: Edward Lich, Pixabay.
Fotó: Edward Lich, Pixabay.



Ez a vers a legfrissebb alkotásom. Ma írtam és le is fordítottam angolra. A kötetefolyamba egyelőre nem került be. Azokhoz a verseimhez lehet sorolni, amelyek az angyal-, illetőleg a próféta-, valamit a végítélet-versek közé tartoznak. Valójában ezek az eddig megírt tizenkilenc verseskötetben szétszórva találhatók meg, mégis egységet alkotnak, és mindegyikük fontos mondanivalóval gazdagítja azt a kötetet és ciklust, amelybe került.


A jelenlegi vers a próféták által is megjövendölt Igazakról szól. Olyan lények ezek, mint az angyalok, csakhogy ők nem küldöttek, hanem a végítélet lényei. A vers azzal nyit, hogy "felhangzott a hívó szó", és megerősíti azzal, hogy "elhangzott a hívószó": az előbbi maga az elhívás, az utóbbi pedig a felhívás, amely a titokra utal. A titokzatos tudás a korszak vége, amely elérkezett, a megújulást és az új teremtést pedig megelőzi a végítélet, amelyet az Igazaknak kell meghozniuk, mint mindenkor, minden korszakváltáskor. A lírai én felhívja őket, hogy térjenek vissza, a vers lezáró részében pedig ezek az angyalszerű, természetfölötti hatalmak valóban visszatérnek.






Felhangzott a hívó szó:
Térjenek vissza az Igazak!
Elhangzott a hívószó:
Térjenek meg az Igazak!


Térjenek meg, akik mindig voltak,
Térjenek meg: többé nem holtak!
Térjenek meg, akik mindig lesznek:
Igazak, kik ítélnek, s nem ítéltetnek!


Térjenek vissza az Igazak!
Térjenek vissza a Létbe,
Eljött az idő: fordul a Lét kereke!
Eljött az Igazak Ítélete!


Térjenek vissza az ősi létbe,
Kiket Igazként elfeledtek!
Térjenek vissza az ősi fénybe,
Kik Igazként rejtekeznek!


Felhangzott a hívó szó:
Térjenek vissza az Igazak!
Elhangzott a hívószó:
Térjenek meg az Igazak!


És az Igazak visszatérnek.
És az Igazak most ítélnek.
Mert ha eljön az időknek vége,
Mindenkor visszatérnek,


S mindenkor Igazként ítélnek.


Felhangzott a hívó szó:
Térjetek vissza, Igaz Lények!
Elhangzott a hívószó:
S az Igazak visszatértek!



2025. 11. 18., J. W. Cassandra




Minden jog fenntartva. ©


j--w--cassandra.hu> újdonságok>az igazak elhívása> j--w--cassandra.hu> short stories>valiant dreams story book>parallel worlds>