J. W. Cassandra:

Idő hordaléka

Az "Idő hordaléka" az első, Öntudatra ébredt Örökkévalóság című kötetem Csillagok Könyve ciklusának kilencedik verse. Ez a vers a csillagfátyollal, a tavon tükröződő csillagokkal ábrázolja azt, amit a múlt köde takar. A tegnap tünékeny, az időben pusztán hordalékként jelenik meg, ami ugyanakkor titokkal terhes. A pillanatban az eljövendő is csupán már felfejtett idő-temetőként jelenik meg, ami reménytelenséget sugall. Ezt erősíti a csillagbánat megszemélyesítése és a sodródó dal is, amelyek az árva lélekben nyerik el csúcsukat.  Az első versszak harmadik sorában a felszólítás még az arcot érinti, előre mutató felhanggal.  Az utolsó versszak utolsó sora azonban ugyanazt a képet a teljes és végső reménytelenséggel azonosítja. A kétféle hangulat az idő-temető végletességét hangsúlyozza.: ami időbe vetül, az óhatatlanul elárvul, pusztul. A csillagvíz kép mégis némi reményt nyújt: aki a csillagokba ér el, az megmenekül az idő-temetőtől.

Szél fodrozza tó vizét az éjben –
Csillagfátyol reszket lágy tükrében.
Csillagvízben mosdasd meg arcodat,
Káprázatból sződd meg szép fátyladat!

Fátyol lepje arcod finom hamvát,
Feledés takarja léted havát,
Tudni mit szeretnél, íme, leld meg
Tónak fodrozó csillagtükrében!

Csillagraj rajzik széjjel az éjben;
Szikrázó, aranytüzű fényében
Láttat meg Napot, tűnő tegnapot,
Mit a szél fodroz, tónak tükre hord.

Tűnő tegnap idő hordaléka,
Fátyol-szövött múltnak rejtett titka.
Minden pillanat mutat eljövőt,
Múltból fölfejtett idő–temetőt.

Minden idő tónak árján árad,
Minden fátylát szövi csillagbánat;
Tó tükrén a szél sodor éneket:
Csillagvízben füröszd árva lelked!

2011. 02. 20., J. W. Cassandra

Minden jog fenntartva. ©