J. W. Cassandra:
Ismeretlen ösvény kötet

Ismeretlen ösvény című antológiám írásait fogom itt feltölteni. Amint a cím is utal rá, csupa olyan elbeszélés, esszé került ebbe a kötetbe, amely valamilyen módon eltér a szokványostól. A novellák egy része groteszk, többségük elgondolkodtató, meghökkentő. Szerkesztésük is eltér a megszokottól: olyan novellát is beleillesztettem, amely több egymásba ágyazott részből áll. Külön is olvashatók a történetek, de az eszmefuttatás, amely összeköti őket, egyúttal egybe is fűzi ezeket, és jelentéstöbblettel gazdagítja.
Legtöbbjük rendhagyó, erre utal a cím is: aki a kötetet olvassa, azt egy ismeretlen ösvény ragadja magával, amely még feltárásra vár. Az illusztrációval azt szeretném érzékeltetni, hogy e kötet történetei és írásai egyfajta új dimenziót tárnak az olvasó elé.
A legelső írás ebben a bevezetés, azt fogom először közzétenni. A többi véletlenszerűen kerül megosztásra aszerint, ahogy elkészülök velük.
Kellemes időtöltést kívánok!
Minden jog fenntartva. ©
