J. W. Cassandra:

Sugárzó fénylény

Ez a művem az első kötetem, az Öntudatra ébredt Örökkévalóság Csillagok Könyve ciklusának következő verse. Hangvétele emlékeztet a samanizmusra az "alsó létbe lép" kifejezéssel, ugyanakkor ellentéteken és körökön át a lírai ént egy sosem ismert, rejtett valóság felé viszi. A misztikum is körüllengi és átitatja. Sokáig haboztam, hogy közzétegyem-e a verset, de mivel a ciklusban fontos, úgy döntöttem, hogy megismertetem mindenkivel, akit érdekelnek a verseim. Enélkül a ciklus maga csonka maradna. A lírai én nem azonos velem. 

Csillagok vérét veszi, ki alsó létbe lép,
Csillagsajkák nyomdokvizén evez feléd.
S amíg égen a csillagok fénye kigyúl,
A fénylények egén a fény éjbe borul.

Evezhetsz lázasan, s amíg előre jutsz,
Sajkáddal égi csillagködbe belefutsz,
Elfedi utadat a csillagok fényköde,
Megnyílik lábadnak a mélységek köre.

S míg rovod szorgosan újra e köröket,
Fénynek vélsz csalfa, csillogó ködöket.
Létednek lépcsőin míg fölfelé indulsz,
Ködbe borul a fok és mélységekbe hullsz.

Mélységeknek körén csak körbe-körbe jársz,
Ezentúl örökkön csak valakire vársz,
S vakságod az oka, hogy orrodig se látsz:
Nem künn – bévül lakozik az, akire vársz…

Léphetsz lépcsőn, körözhetsz körbe körökön,
Indulhatsz ösvényen – eltévedsz örökkön,
Mert nem csillagvér fénye mutat kiutat,
Fénylény-éned az, ki öröklétbe juttat…

Ezért ha grádicson botlanak lábaid,
Vaksággal vert éjben halnak el vágyaid;
Fölsejlik a tükör, megcsillan a mély tó,
Suttogva kél medréről elfeledett szó…

– Jöjj, belső fénytől átitatva tündökölj,
Vaksággal vert szemeddel többé mit se láss!
A fénylő tó holdezüstje veri hídját,
Fénylény ereszkedik le csillagködön át.

Őt kövesd hunyt szemmel, meg így láthatod,
Így fátylakon, ködökön lényed áthatol,
Meglátja vak szemed a valóság arcát:
Sugárzó fénylényként járhatod csak útját!…

2011. 01. 14., J. W. Cassandra

Minden jog fenntartva. ©