J. W. Cassandra:

A tündérkő regéje, 3. rész

"A tündérkő regéje" – a történet, amely az idők homályából, Mesemanó mesetarisznyájából bukkan elő, folytatódik. Most a harmadik részt hozom el nektek, mert egy jó történetnek idő kell a kibontakozáshoz!

A kútmélyi világ feltárul: a pillangók csapongó röpte és a Tündérkő dala mentén halad a szegénylegény az alsó világban.

A hegykoszorú-bűbáj biztosan segít: csak jutna eszébe!

A folytatásban három próba várja Derék Miskát: a hangyakirálynő, a szarka és a hőscincér állja útját.  Ha a próbák sem segítenek, akkor segíthetnek az óriások. Hogyan? Ha elolvasod a folytatást, megtudhatod! Derék Miska álmában sem sejtette volna, milyen kalandos utat jár majd be a kútmélyi világban, ha a tündérkövet belehajítja a kútba. Merülj el vele a varázslatos alsó világban, és élvezd a kalandokat!

[Szentül meg volt győződve róla, hogy soha többé nem látja őket, sem senki mást, mert vége az életének!]

Arra nyitotta ki a szemét, hogy nagyot zökkent. Körülnézett, s a kútmélyi világ kitárult előtte: erdők-mezők, hegyek, folyók látszottak, hívogatták, a pillangók csapongó röpte sziporkázott a légben, akárcsak a felvilágban. A kútba hajított tündérkő pedig fényleni kezdett, s a Tündérkő dala kiszállott belőle, a legényt megemelte, és egy kanyargós ösvényre röpítette. Ott lerakta, és dallamíveivel csalogatta, azok mentén haladt az alsó világban a legény.

Valami csoda folytán megsejtette, hogy az alsó világbeli tündérkövet kell megtalálnia, szakasztott mását annak a felviláginak, amit a kútba hajított odafönn. Ment-ment egyre a kanyargós ösvényen, a Tündérkő dala pedig hol halkabban, hol hangosabban dalolva vezette. A Tündérkő dalán kívül a pillangók csapongó röpte is segítségére sietett: rétekre, mezőkre, ösvényekre vezette, Derék Miska alig győzte az iramot.

Azt már valahonnan sejtette, hogy az alsó világbeli tündérkő is egy hegyen, erdő rejtekén lehet. De hol? Az ösvény egy tisztáshoz ért, annak szélén forrásvíz csörgedezett, a tisztást viszont hegyek egész koszorúja övezte! A hegyoldalakon és a csúcsokon erdők, fák sötétlettek: az alsó világbeli tündérkő bárhol rejtőzhetett. Visszagondolt a gyerekkorában hallott tündérregékre és az öreganyóra, akinél ezeket senki sem ismerte jobban. Törte a fejét erősen: vajon mit mondott a hegykoszorú-bűbájról?

Sokáig nem jutott eszébe semmi, csak bámulta a dalmahodó hegyeket körbe-körbe, és a pillangók csapongó röpte ívét figyelte. Egyszer csak világosan meglátta, hogy a pillangók csapongó röpte a Tündérkő dal dallamával mintázatot alkot: színes szárnyak lejtéséből, dallamokból és játszi légből keveredve hol itt, hol ott csillanó tündérkövet formált a tündérbűbáj, és a csillanó tündérkő a legtávolabbi, kéklő hegy orma felé vette útját. Nosza, a legény is arra irányította lépteit, s a játszi tündérfényt követve fölhágott a csúcsra. Ám ott az árnyas fák alatt csupán egy hangyák által félig lerágott gombacsonkot talált, kőnek híre-pora sem volt, hát még a tündérkőnek! A kis hangyák a bolyhoz cipelték a gomba apró darabkáit, fáradságosan aprították és vitték. A legény megszánta őket és segített nekik: fejszéje fokával elaprózta a gombát és a boly bejáratánál leszórta.

Akkor a hangyakirálynő, aki a hangyákat uralja, így szólt hozzá:

- Fogadd köszönetünket! Hálából segítünk neked, ha szükséged lesz rá! Itt ez a morzsácska, rakd el jól, és ha a segítségünkre lesz szükséged, csak vedd elő: ott termünk és segítünk!

Hitte is, nem is Derék Miska, de elrakta a morzsácskát: az árvalánytól kapott keszkenője csücskébe kötözte bele gondosan.

Akkor elindult a hegycsúcson a fák között, hátha valahol megcsillan az alsó világbeli tündérkő fehérlő teteje. Sokáig keringett ott, de bizony csak egy szarkafiókát talált. Az anyja ott röpdösött fölötte, biztatta, hogy emelgesse a szárnyát, hátha sikerül felemelkednie. A kis fióka próbálta is, de hiába: folyton visszaesett a földre. A legény megállt, megnézte, hol a hiba. A szarka fészke a fa tetején félig lebillent, mert egy csúnya vihar megtépázta. Nosza, fokokat vágott fejszéjével a fatörzsbe, fölmászott, megigazgatta a fészket, majd leereszkedett a fiókáért, és fölvitte a fészekbe. A szarka ott röpködött körülötte, és amikor a legény visszaérkezett a földre, így szólt hozzá:

- Itt egy farktollam, vidd, és ha bajba kerülsz, sodorj egyet rajta! Akkor odaröpülök és segítek!

Hitte is, nem is Derék Miska, de megköszönte a tollat és elrakta.

Akkor elindult, hogy leereszkedjen a hegygerincen, mert a nap már alkonyba hajlott, és még szállást is kellett találnia. Amint leért a hegy lábához, a kanyargó ösvény előkanyarodott, hogy rajta haladjon tovább. Ám a legény elküldte azzal, hogy másnap kora hajnalban térjen vissza, mert most pihentető álomra van szüksége.

Ekkor a mezőn nyílt elébe egy út, az vezetett egy pisla fényhez a távolban. Amint végre elcsigázva odaért, egy apró kunyhót látott. Ott egy hőscincér állott útjába:

- Mielőtt éjjeli pihenőre dőlnél, legény, segíts rajtam, kérlek!

Derék Miska elcsodálkozott, alig is látott az egyre vaskosabb sötétben, de a kunyhó ablakából kiáramló fényben megcsillant egy erecske, nem messze a kunyhótól: az elmosta az üreget, ami a hőscincér tanyája volt, s szegény bogár nem tudott hová lenni. Na, a legény a fejszéjével utat vágott az erecskének a kunyhótól és a cincér üregétől távolabb, átvezette oda a vizet, az üreget pedig rendbe hozta.

A hőscincér táncra perdült örömében és így szólt:

- Jótett helyébe jót várj! Ha szükséged lesz a segítségemre, csak szólíts:

Hőscincér, te üreglakó,
Halld a hívást: vár a manó!
Vár a pille, vár a lepény:
Bajban van a vándorlegény!

Ha ezt háromszor hangosan elmondod, akkor ott termek, ahol vagy, és segítek!

Derék Miska fölnevetett, de a cincér peckesen kihúzta magát, és elmondatta vele mondókát. A legény elmondta, majd elköszönt. Mi mást tehetett volna?

Akkor a cincér eltűnt az üregben, Derék Miska pedig nyugovóra tért a kunyhóban.

Azaz hogy csak tért volna: a kunyhóban egész sereg alsó világbeli tündér várta, szakasztott olyanok, mint a felvilágban. A tűz magától fellobbant a tűzhelyen, szikrákat hányt és szikradalt pattogott, a tündérek pedig körtáncba fogtak. A legényt bevonták a körtánc közepébe, és egyre sebesebben ropták. Addig-addig ropták, míg a legény huss! elrepült.

Ahogy szállott, gondolta, már többé nem lesz nyugta: sose lesz meg az alsó világbeli tündérkő, és ő sosem talál haza beteg édesanyjához, sem árvalány mátkájához.

Ám a röpülés lassult, a legény ereszkedett, és közben pitymallani kezdett, így látta, hogy egy hegycsúcson ért földet. Ott fehéren csillant valami a fák tövében, és azonnal megdobbant a szíve: megvan az alsó világbeli tündérkő!

Meg bizony! Le is dörzsölte róla a mohát körben, és föl is szállott a tündérdal a zsinórdíszre hasonlító írásból:

"Vándorlegény, emelj magasra,
Vigyél tüstént a tündérforrásba!
Forgass meg benne háromszor jobbra,
Forgass meg benne háromszor balra:
Tanulj tündérbűbájt, ne légy balga!"

Azzal a kő szinte magától belesimult Derék Miska tenyerébe és emelkedni kezdett. A pillangók csapongó röpte ívét követve elröpült a kővel egy tisztásra, annak szélén csörgedezett a forrás. Amikor leereszkedett mellé, a kő tovább dalolta bűvös dalát:

"Rakj a forrásba írással lefelé!
Rakj a forrásba írással felfelé!
Forgass meg háromszor jobbra!
Forgass meg háromszor balra!
Tudod a tündérbűbájt, nem vagy balga!"

Akkor a legény belehengerítette az alsó világbeli tündérkövet az írással lefelé, és át akarta fordítani. Ám a tündérkő olyan nehéz lett, mint maga a nehézség: meg sem tudta mozdítani egy picurkát sem! Ráadásul a moha is benőtte egy szempillantás alatt.

Hej, most mihez kezdjen? Törte a fejét, aztán egyszer csak eszébe jutott a hangyakirálynő.

Előkereste az Árvácskától kapott keszkenőt, kiszedte a morzsácskát, és máris sereglettek a hangyák: lerágták a mohát az alsó világbeli tündérkőről! Akkor a legény megköszönte a segítséget, és újra nekiveselkedett, hogy átfordítsa a követ. Ám az még mindig nem mozdult. Akkor elővette a szarka farktollát, megforgatta, és a szarka már ott is lebegett a feje fölött.

- Miben segíthetek neked, legény? – cserregett.

- Nem tudom megfordítani a tündérkövet! – sóhajtotta az. – Nem hiszem, hogy te fogod tudni megtenni!

- Várj egy kissé! Hozok segítséget, olyat, aki bír véle, meglásd! Addig pihend ki magad!

És azzal el is röppent, ki tudja, hová. Derék Miska sem sejtette, mert az alsó világban eddig még nem járt, és nem ismerte sem útjait, sem tájait. Ahogy várakozott, egyszer csak megrendült a föld: ütemesen rengett, rázkódott, dübörgő léptek zaja vegyült bele. Aztán fölbukkantak a földrengés okozói: hatalmas óriások érkeztek. A szarka cserregve újságolta el, hogy ők a barátai, és elhívta őket segíteni.

Az óriások neki is láttak, hogy az alsó világbeli tündérkövet megfordítsák, hogy a tündérírás legyen fölfelé. Ám hiába húzták, vonták, hiába kapaszkodtak sorban egymásba, hogy úgy fordítsák meg, majd hengergessék háromszor jobbra, majd háromszor balra: meg se mozdult. Akkor kétfelől próbálták meg: a fele óriás taszigálta, a másik fele huzigálta. Semmi nem változott!

Azaz mégis: a tizenkettedik huzigálás-taszigálás nyomán az alsó világbeli tündérkő hirtelen összement, belemerült a vízbe, és eltűnt!

Hej, most lett csak igazán bánatos a legény!

Az alsó világbeli tündérkő nincs többé! Másik nem jó helyette, a tündérvarázs a felvilágban úgy marad, ahogy eddigelé volt, nincs mit tenni!

De azután eszébe jutott a kis hőscincér. Nem mintha úgy gondolta volna, hogy az ilyen kis bogarak tündérköveket tudnának elővarázsolni, de mivel a hangyák és a szarka segítsége valósággá lett, gondolta, nincs veszíteni valója: elmondta a mondókát hangosan háromszor.

"Hőscincér, te üreglakó,
Halld a hívást: vár a manó!
Vár a pille, vár a lepény:
Bajban van a vándorlegény!"

És épp, amikor arra gondolt, hogy ő ugyan nem manó, hanem ember, megjelent a hőscincér.

A legény előadta neki a bajt, a cincér pedig megrázta magát, és a forrásba énekelt. Énekére előjöttek a szivárványhalacskák, szivárványt ficánkoltak széjjel, majd alámerültek, hogy megkeressék az alsó világbeli tündérkövet, ami a tündérbűbájnak köszönhetően olyan apró lett, mint egy meggymag. Apró gyémántkő lett belőle, és a forrás legmélyén lapult. A szivárványhalak megtalálták, kört alkottak egyikük köré, aki a szájába kapta, és fölúsztak vele a forrás felszínére. Ott átadták a hőscincérnek, az meg a legénynek.

Folytatása következik!

Minden jog fenntartva. ©