hu




J. W. Cassandra:

Az Eón-versek oldal




Kép: MythologyArt, Pixabay.
Kép: MythologyArt, Pixabay.




Az Eón-versek című lap három verset fog össze.


Az első az egyik legkorábbi versem, amely az első, "Öntudatra ébredt Örökkévalóság" című kötetem "A Lélek stációi" című ciklusában szerepel. Így tehát nem igazán tartozhat az Újdonságok menüponthoz. 


A másikat 2026. 05. 18-án este írtam, másnap fordítottam angolra.


A harmadikat pedig a legfrissebb alkotásomként rakom be: ez lesz a közepén a szerkesztés kívánalmai szerint.

 

Az alcímek a transzcendensre utalnak: az első vers, amelyet negyvenöt évvel ezelőtt írtam, az Alászállás. A második helyen lévő vers a Közép, a harmadik pedig a Felemelkedés.


Az első és a harmadik vers negyvenöt év távolságban követi egymást, mégis szorosan összetartozik. A vers szerkezete, témája az összekötő kapocs. Mivel a kettő együtt olyan, mintha sziámi ikerpár volna, a pontos értelmezés lehetőségének kedvéért illesztem be a régebbit ide. 


A lap címe a gnosztikus és hermetikus tanításokra utal, erre utaló illusztrációval is szemléltetem. Az első és a harmadik vers úgy is értelmezhető, mint a Korszaklény vagy Eón emberi mivoltában és a Korszaklény vagy Eón mindenható kozmikus lényként. A középre helyezett költemény pedig nagyívű vallásfilozófia, amely átvitt értelemben az átalakulás tengelye, azaz a Közép, amely átvezet "Az Eón"hoz, amely az átalakulást kozmikussá tágítja.





Minden jog fenntartva. ©


j--w--cassandra.hu> újdonságok>az eón-versek oldal> j--w--cassandra.hu> short stories>masquerade of cycle of existence>the cursed forest>